Hogyan dolgozzunk a nehézségekkel testünk segítségével??

Gyakoroljuk a légzésre és a testre irányuló tudatosságot, ahogy a korábbiakban elsajátítottuk, amíg kellőképpen nyugodtnak nem érezzük magunkat. Amikor készen állunk, kövessük a további instrukciókat. A korábbiakban, ha meditáció közben elvonták a figyelmünket a fájdalmas gondolatok vagy érzések, az instrukció mindig az volt, hogy egyszerűen irányítsuk vissza a figyelmünket a légzésre vagy a testünkre, amire éppen fókuszálnunk kellett. Most felfedezhetünk egy másfajta reakciót is. Ahelyett, hogy elvonnánk a figyelmünket a fájdalmas gondolatról vagy érzésről, most engedjük meg, hogy ez a gondolat vagy érzés ott maradjon velünk. Aztán fordítsuk figyelmünket a testünk felé, és nézzük meg, társul-e az adott gondolathoz vagy érzéshez valamiféle testi érzet is. Ha találunk ilyet, irányítsuk a figyelmünket oda, ahol ez az érzet a legintenzívebb, és próbáljunk „belélegezni” az adott területbe, majd „kilélegezni belőle”, ahogy a testpásztázás során is tettük. A cél nem az érzetek megváltoztatása, hanem felfedezése, alapos megismerése. Ha magától nem jut eszünkbe semmilyen nehézség vagy gond az életünkben, de szívesen ismerkednénk ezzel az új megközelítéssel, szándékosan idézzünk fel egy ilyet. Nem kell, hogy nagyon fontos vagy kritikus dolog legyen, csak valami kellemetlen vagy megoldatlan probléma az életünkben. Esetleg egy félreértés vagy vita, egy helyzet, ami bosszúságot, bűntudatot vagy megbánást keltett bennünk. Ha nagyon nincs ötletünk, választhatunk valamit a múltból is. Ha már sikeresen fókuszálunk egy ilyen gondolatra vagy helyzetre, adjunk időt magunknak, hogy ráhangolódjunk, hogy milyen testi érzetek társulnak hozzá, és milyen reakciót vált ki belőlünk. Próbáljuk tudatosan feltárni, milyen érzések keletkeznek a testünkben, szántszándékkal arra a területre irányítva figyelmünket, ahol az érzetek a legintenzívebbek. Odafordulásunk legyen barátságos és üdvözlő. Utóbbi gesztusnak a keretében lélegezzünk bele az adott testrészbe egy belégzéskor, majd lélegezzünk ki belőle kilégzéskor, felfedezve, ahogy pillanatról pillanatra az érzetek intenzitása is változik. Ha figyelmünk már megállapodott a testi érzeteken, amelyek így élénken ott vannak a tudatunkban, megpróbálhatjuk az elfogadást és a nyitottságot kiterjeszteni a kellemetlen érzetekre is, azzal, hogy magunkban időnként újra meg újra elmondjuk: ,,Itt van ez a tapasztalat. Megnyílhatok neki. Bármi legyen is, már itt van. Legyek vele elfogadó:’ Szándékosan engedjük el a ráfeszülést. Minden kilégzésnél mondjuk azt magunknak: ,,Lágyulás:’ ,,Megnyílás:’ Próbáljunk benne maradni ebben a tudatosságban, felredezve ezeket a testi érzeteket és saját, hozzájuk fűződő viszonyunkat, velük lélegezve, elfogadva őket, engedve, hogy ott legyenek. Ne feledjük, hogy amikor azt mondjuk, ,,már itt van”, azzal nem ítéletet alkotunk a helyzetről, nem azt mondjuk, hogy minden úgy jó, ahogy van, csak hagyjuk, hogy a tudatosságunk nyitva maradjon a testi érzetek számára. Nem kell szeretniink ezeket az érzéseket természetes, hogy nem kérünk belőlük. Segíthet az is, ha azt mondjuk magunkban: .,Rendben van, ha nem akarom ezeket az érzéseket, de már akkor is vannak, legyek rájuk nyitott.” Ha szeretnénk, kísérletezhetünk azzal is, hogy egyszerre tartjuk a tudatunkban ezeket a testi érzeteket és a lélegzetünket, ahogyan ki-be áramlik a testünkbe, pillanatról pillanatra együtt lélegezve a testi érzetekkel. Amikor azt vesszük észre, hogy a testi érzetek már nem vonzzák olyan erősen a figyelmünket, egyszerűen térjünk vissza teljes egészében a légzésünk megfigyeléséhez. Ha nem keletkeznek erőteljes testi érzeteink a felidézett érzelmek hatására. nyugodtan próbáljuk ki ugyanezt a gyakorlatot más, érzelmektől független erős testi érzetekkel. Az élmények megengedése annyit jelent, hogy egyszerűen helyet adunk annak, am torténik, nem pedig valamilyen má smilyen állapotot akarunk helyette.