Hogyan tekintsünk a gondolatokra, mnt mentális eseményekre?

1. változat:

Amikor észrevesszük, hogy figyelmünk elkalando­zott az általunk választott fókusztól (légzés, test, hangok stb.), álljunk meg annyi időre, hogy felismerjük a képeket, gondolato­kat, emlékeket, amelyek felbukkantak bennünk. Ezután nagyon halkan mondjuk azt magunknak: ,,gondolkodás", ezzel emlékez­tetve magunkat, hogy a gondolatokat gondolatoknak lássuk, majd minél szelídebben tereljük vissza a figyelmünket az eredeti fó­kuszra.

2. változat:

Helyezzük magukat a gondolatokat figyelmünk fókuszába. Tegyük ugyanazt a gondolatokkal, amit a hangokkal is tettünk, amikor mindenfajta hangot tudatosítottunk magunk­ban, ahogy keletkeznek, szólnak, majd elhalnak. Néhány meta­fora, amelyek segíthetnek ebben: • egy mozivásznon jelennének meg a gondolatok, majd tűnnének el, mi pedig a nézőtéren ülnénk, és mind­egyikre csak addig figyelnénk, amíg a vásznon látható

• mintha gondolataink egy üres színpadra lépnének fel, majd eltűnnének a kulisszák mögött

• mintha elménk a tágas égbolt lenne, gondolataink pedig fel­hők vagy madarak módjára úsznának keresztül rajta

• mintha gondolataink lehulló levelek lennének, amelyeket egy patak vize sodor tova

Eleinte csak 3-4 percet töltsünk annak gyakorlásával, hogy mi­lyen, amikor a gondolataink állnak figyelmünk homlokterében - senkinek sem könnyű ennyire közvetlen módon odafordulni a gondolataihoz. Nyugodtan kísérletezhetünk egyéb metaforákkal is, de van, akinek nincs is szüksége ezekre.

3. lehetőség:

Ha azt tapasztaljuk, hogy egyes gondolatoknak erős érzelmi töltésük van, vagy minduntalan betörnek az el­ménkbe, jusson eszünkbe, hogy az érzelmek valójában testi érze­tekből, érzésekből és kapcsolódó gondolatokból álló csomagok. Ilyenkor röviden nyugtázzuk, hogy az adott gondolatok csak gon­dolatok, aztán pedig „ereszkedjünk le" mögéjük, és vizsgáljuk meg, milyen testi érzetek kapcsolódnak az adott érzelemhez, amely a gondolatot szülte.